Mellkas

nem való vagyok neked
kezemben keskeny derekú az élet
bütykeim harmadnaposak
túl sok fát hasítottam
túl sokat

léniás út visz vesztőhelyre
dobom mi volt
kőarcomon éjszaka leple
hull, hull… kivágom szemem
tegeznek idegenek

bodor fagy vési rám
őseim átkozott igazát
szép kenderkötél
kenyerem üres
fűtetlen szívemben
üldögél a tél

manapság alig látnak
a bolt előtt koldulók
fényre lágyuló barátok
és a márványszín hullafolt
nő, egyre nő
mellkasomon