Első őszöm egyedül

Első őszöm egyedül

Ez az első ősz egyedül,
most jobban fáj, ha fúj a szél,
most szürkébbek a napok,
mos jobban könnyezem az esőben,
rajtam a magány sara hagy nyomot.

Este felé már, elég hűvös van,
nincs csillag sem, se Hold,
városra borul a szürkeség,
fényes ablak szemek mögött,
a nap lassan nyugovóra tér.

De így ősszel az este is más,
hideg a szoba, hideg az ágy,
már korán kell lámpát gyújtani
a vacsorát is hidegen eszem,
és néha már be kell gyújtani.

A kályha melege sem tud felmelegíteni,
csak a fotel karjai ölelnek,
a tévé előtt néha elnyom az álom,
olyankor lehet, elmosolyodom,
mert az álom az én csendes világom.

Ott újra láthatlak, szemedben láng gyúl,
és a tűz bennem is fellobban,
mint azon a régi tavaszi napon,
Biatorbágy kélő ege alatt,
ahol megtanultunk szállni szabadon.

De most ősz van, és én egyedül vagyok,
így az éjszakai csend is súlyosabb,
és a hajnal fényeit is ébren élem,
elveszve a gondolataim kusza erdejében,
hogy a jövő, és a tél majd felmelegít.