Évszakok a Balatonnál

Évszakok a Balatonnál

Négy évszak öröm, vagy csak színjáték,
nyáron a tömeg, mint hangyák
tapossák egymást a parton,
büfé, zene, mi már idegesít,
csak tökéletes szelfi legyen,
a valóság elfelejtve,
a víz meg nézi csendben,
ahogy a felszínességben elmerülünk.

Ősszel aztán elcsendesedik a part,
az utolsó vendég is hazament,
és már szél fújja a faleveleket,
ahogy bennünk is elcsendesednek az emlékek.
A víz színe komorabb lesz,
a napsugár erejét vesztve hull alá,
akkor meglátod a Balaton lényegét,
a magányt, a csendet ott a végtelen horizonton.

Télen jeget hizlal,
kemény, rideg, törékeny jeget,
olyan, mint érzelem nélküli szív,
mit a szeretett nem melegít,
és a jeget korcsolya éle szántja,
rianás sikolt nagyot az éjszakába.
De a jég alatt csendes mosollyal ring a víz,
lassabban dobban az élet szíve ott,
de a tavasz szavára majd, dobban egy nagyot.

Csak nézem, ahogy a tavaszi ég törli szemét,
tágra nyitja, hogy a Nap átragyogjon rajta,
és a tó, jegét elvesztve hullám pendelyében,
mint pajkos gyermek a széllel játékba kezd.
Harsogó zöldbe öltözik a part,
rügyező fákon madarak dala szól,
míg a víz alatt szerelmes halak párjukat keresik,
és az újuló világba angyalkürt szól valahol.

…..és én? Én csak egy néző vagyok,
állok a parton, és nézem, ahogy a tó változik,
ahogy változtat engem is, kinyitja szemem,
mert a Balaton nem más, mint egy tükör,
bele nézve néha félni kell attól, amit láthatunk benne.