Na ki ő

Az iskola kapujában csendben áll egy őr,
fején a napfény tükröt von, az idő már dörömböl.
Még számolja az éveket, de a dátum ködbe vész,
a csengő szava tartja itt, míg a holnap rá nem néz.
Volt kelet felé egy régi út, pár hónap messze földön,
asztal fölött szorít a kéz, szkander dől egy körön.
Egy húzásra lecsúszik az üveg sör a torkán,
még a csend is hátrébb lép, nem néz többé mogorván.
Este kéz a kézben jár, a lámpák alatt mér,
hol kell majd simább út, hol nőhet új remény.
Több ciklus óta szolgál, nem csak szavakban él,
a kisváros szíve dobban, ha lépte visszatér.
Messze északon nőnek az unokák,
hiány a csönd, de hív az ég, ha indulhat a járat.
Szomorú a távolság, mégis útra kelnek ők,
mert a szeretet hidat ver, hosszabb minden útnál, sőt.