Körben ébredünk

Lassú a léptem, földet ér a lábam,
anyám hangja zúg a csontjaimban.
Nem siet senki, itt nincs hova menni,
csak megérkezni… végre lenni.

Lélegzet be – emlékszem rád,
lélegzet ki – elengedem, ami fájt.
Testem templom, szívem tűz,
itt vagyok, nő vagyok, igaz és tűz.

Körbe ülünk, kéz a kézben,
szemünk mélyén ezer élet.
Dobban a Föld, dobban a szív,
amit keresel, már benned él itt.


Sebek voltak, igen, voltak,
de mind kapuk, nem bilincsek.
Minden könny egy szent vízcsepp,
ami lemosta rólam a csendet.

Lélegzet be – erő vagyok,
lélegzet ki – már nem hallgatok.
Hangom rezgés, igaz ima,
ha megszólalok, gyógyul a világ.

Körbe ülünk, hajunk szélben,
idő megáll ebben a térben.
Nevet a Hold, figyel a Nap,
a női erő most újra szabad.


Ha remegsz, tudd: nem vagy egyedül.
Ha sírsz, a kör megtart, nem menekül.
Ha elfelejtenéd, ki is vagy te,
mi emlékezünk helyetted.

Körbe ülünk, most és mindig,
nő a nőért, szelíden, szívig.
Ami eltört, újra egész,
a nő feláll – és emlékezik.

Ahh…
lélegzem…
itt vagyok…
elég vagyok.