Uram

1. Strófa

Láttam álmaim előttem elsuhanni,
de Te szóltál halkan: „Ne add fel, fiam, van még holnap is.”
A szívem néha elfáradt a hosszú úton,
de kezed felemelt, s már nem félek a viharoktól.

Refrén

Mert ahol Te vagy, ott fény gyúl a sötétben,
a bukásból is új remény születik bennem.
Megtanítottál szeretni és megbocsátani,
megélni azt, amiért érdemes maradni.
Álmokból valóság lett, mert végig mellettem álltál,
Uram, Te vagy a csodám.

2. Strófa

Voltak napok, mikor kétkedve néztem az égre,
kérdeztem: „Miért pont én?”— s csak csend volt a kérdésem helyére.
De minden könnyem maggal lett a földben,
és most virágzik mind, mert hordoztál a válladon engem.

Refrén

Mert ahol Te vagy, ott fény gyúl a sötétben,
a bukásból is új remény születik bennem.
Megtanítottál szeretni és megbocsátani,
megélni azt, amiért érdemes maradni.
Álmokból valóság lett, mert végig mellettem álltál,
Uram, Te vagy a csodám.

3. Strófa

Most már értem, hogy minden harcom értelmet nyert,
mert a viharok között lett erős a szívem.
És ha elbuknék, Te akkor is felemelsz,
és a szeretetedben újra hazatalálok én.

Refrén

Mert ahol Te vagy, ott fény gyúl a sötétben,
a bukásból is új remény születik bennem.
Megtanítottál szeretni és megbocsátani,
megélni azt, amiért érdemes maradni.
Álmokból valóság lett, mert végig mellettem álltál,
Uram, Te vagy a csodám.