Testvér

Nem vér köt össze, mégis minden nap érzem,
Hogy ott állsz mögöttem, ha kicsúsznék a térből.
Gyerekkor óta húz a szál, és nem enged,
A sors rakott mellém, nem kértem, mégis kellett.
Volt pár harc, mikor hulltunk, de együtt álltunk fel,
Néha az élet elkap, de tudod, nem hagylak el.
Mindig volt egy mondatod, ha szétestem éppen,
Olyan vagy, mint egy testvér, csak nem vérben, lélekben.

Mert te vagy az, akire rábíznám a világom,
Ha minden összeomlik, te akkor is ott állsz, bro.
Barátként jöttél, de testvér lettél rég,
Nem kell vér a kötelékhez, csak őszinte szív és ész.
Testvér lettél – nincs kérdés, nincs ok,
Csak két ember, akik egy úton túl sokat fogtak.
Ha elszakad a hangom, te akkor is hallasz,
Kösz, hogy vagy — ennyi kell, a többit elmondja a dallam.

Volt, hogy mindketten más irányba futottunk,
De akármerre vitt az út, végül visszafordultunk.
Mert van bennünk valami, ami soha nem kopik,
Akármi jön, a bizalom köztünk mindig ott lakik.
Láttad a hibáim, én is a tieidet,
Mégsem dobtuk ki egymást, csak jobban hittük benn.
Neked nem kell szerep, nem kell semmi álca,
A valódi arcod elég – és az nekem a válasz.