Egy szív már hazavár

Van egy kis kéz, ami félve nyúl feléd,
egy tekintet, mely túl sok könnyet őriz még.
De elég egy szó, egy ölelés, egy hit,
hogy újra elhiggye: a világ lehet szép is.


Van egy ajtó, ami hazavárna rég,
de a kulcsát már elvesztette egy gyermek-szív.
S te lehetsz az, ki új kulcsot ad neki,
hogy otthonra leljen ott, ahol szeretni tudják megint.

Adj otthont… adj jövőt… adj szeretetet!
Egy gyermek szíve már hív feléd – érzed-e?
Ha kinyitod a karod, megváltozik a világ,
mert neki Te leszel az, aki a fényét visszaadja már.
Legyél az, akiért újra mosolyogni tud –
egy gyermek szíve már hazavár!


Nem kell hős legyél, csak ember, ki figyel,
ki tudja, hogy a csodák néha csendben érkeznek.
Egy esti mese, egy meleg takaró,
egy „jó éjt, kincsem” – és máris gyógyul a múltból hozott szó.



S mikor először nevet majd igazán,
akkor érted meg: ti ketten csodát csináltok ám.
Hisz minden gyermek egy szép, új kezdet,
és te vagy az út, mely hazavezeti őket.

Adj otthont… adj jövőt… adj szeretetet!
Egy gyermek szíve már hív feléd – érzed-e?
Ha kinyitod a karod, megváltozik a világ,
mert neki Te leszel az, aki a fényét visszaadja már.
Legyél az, akiért újra mosolyogni tud –
egy gyermek szíve már hazavár!


És lehet, hogy félsz: „Vajon elég leszek-e?”
De hidd el, neki már most te vagy a reménye.
Egy kicsi lélek, aki kapaszkodna beléd –
engedj neki helyet a szíved közepén.

Adj otthont… adj jövőt… adj szeretetet!
Híd legyél, mely a múltból a holnap felé vezet.
Egy gyermek szíve ma csendben azt súgja: „Vártalak…”
S ha igent mondasz rá, a világ is szebb marad.
Legyél az, akiért újra mosolyogni tud –
egy gyermek szíve már hazavár!