Robika és Andrea

(Verse 1)
Csendes esték ringatják a domboldalt,
Robika lép csendben, szíve halkan dallamot tart.
Ott vár rá Andrea, a kis fehér gidácska,
Csillog a szeme, mint a hajnal harmatja.

(Pre-Chorus)
Mikor Robika szól, a kis gida fut felé,
Tudja jól, hogy mellette minden nap szebb lesz még.

(Chorus)
Mert Robika szívében egy puha hely lakik,
Ott őrzi Andreát, mint kincset valaki.
Nem is kell nagy szó, csak egy halk mekegés,
És Robika világában újra fény lesz és békesség.

(Verse 2)
Zöld mezőkön járnak, napsugár a vállukon,
Andrea táncol, Robika pedig nevet azon.
Kettejük meséje szellők között száll tovább,
Szeretetük lágy dallam, amit hall a világ.

(Pre-Chorus)
A kis gida tudja: jó helyen van szíve,
Robika ölelése a legszebb menedéke.

(Chorus)
Mert Robika szívében egy puha hely lakik,
Ott őrzi Andreát, mint kincset valaki.
Nem is kell nagy szó, csak egy halk mekegés,
És Robika világában újra fény lesz és békesség.

(Bridge)
Ha jön a hajnal, ha száll az éj,
Ők együtt mennek tovább, bármerre is ér.
A barátság csillaga ott ragyog felettük,
Andrea és Robika — örök dal lett belőlük.

(Final Chorus)
Mert Robika szívében egy puha hely lakik,
Ott őrzi Andreát, mint kincset valaki.
Minden kis mekegés, minden lépés mesél,
Róluk szól a dallam, ami örökké kísér.