Második esély

A képem szólt hozzád, mikor még nem ismertél,
valahonnan régről, ahol már egyszer szerettél.
Nem kértük, nem vágytuk, mégis megérkezett,
a sors két eltévedt szívet összevezetett.

Az első pillantásban tudtam, te vagy nekem,
mintha régi álmom térne vissza csendesen.

Nem volt kilátás, csak a sötét erdő,
háromszor eltévedtünk – s ez volt a kezdő.
Mikor kijutottunk, szóltam: „itt a fény”
Ott fogtad meg kezem – s nem volt többé menekvés.

Azóta is, ha felhők borulnak ránk néha,
te vagy a fényem, az út, a reménység hangja.
Ha szemedbe nézek, a nap kisüt bennem,
minden sötétséget elűzöl a szívemben.

Nem volt kilátás, csak sötét az erdő,
háromszor eltévedtünk – s ez volt a kezdő.
Mikor kijutottunk, szóltam: „itt a fény”
Ott fogtad meg kezem – s nem volt többé menekvés.

Az első suta csók után elmentél,
de esténként hozzám beszéltél.
Két hét alatt újra megszülettem,
hogy múltam terhét letehessem.

A Balaton partján újraéledt bennem
az asszony, ki szeretni vágyik, szerelmesen.
Felolvasztottad jégbe fagyott szívemet,
most már tudom, mit jelent: szeretlek.

Hajnalban, mikor magadhoz húzol,
a csoda bennünk él, nem múlik, nem oldoz.
A koncerten, mikor rám néztél, megállt a világ,
és tudtam, ez a pillanat örökre tovább.

Megváltoztattad az életem,
teát iszom, lecsót eszem.
A bubit is letettem, és végre értem:
a nyugalom te vagy, s a helyem a szívedben.

Második esélyt kaptunk mi az élettől,
hogy szeressünk, amíg csak lehet, őszintén, mélyről.
Két megtört út végül eggyé lett szépen –
most már tudom: a sors írt össze téged és engem.

Most már tudom… a sors írt össze téged és engem.