akió

​
Akió, ahogy lép, mindenkit megbabonáz,
Oly bölcs, oly kedves, nincs nála jobb barát.
A szemei fénylenek, okos és érti,
Minden szavad, minden apró kis kérést.
Mikor a gazdi szól, már indul is szélsebesen,
A szíve tiszta, a jósága végtelen.
​
Akió, Akió, a hófehér árnyék,
Okos fejjel, de a rosszaság is rád ég.
Huncut mosoly, egy aprócska kísértés,
Mert kell a futás, a nagy kaland és a tétlen ásás.
Jó kutya vagy, tudom, de a vér nem válik vízzé,
Néha egy rosszalkodás, az élet negyedik íze!

Legszebb a pillanat, mikor leesik a hó,
Akió azonnal tudja, futni most menő!
Fülig ér a szája, forog a fehér porban,
Ő a legboldogabb kutya a téli otthonban.
De lássuk csak azt a rohanást a réten,
A lábak dobognak, mint zene a szélben.
A kertben célpont a virágágy, ha meglátja,
Mert a gödör ásása a legnagyobb vágya.

Akió, Akió, a hófehér árnyék,
Okos fejjel, de a rosszaság is rád ég.
Huncut mosoly, egy aprócska kísértés,
Mert kell a futás, a nagy kaland és a tétlen ásás.
Jó kutya vagy, tudom, de a vér nem válik vízzé,
Néha egy rosszalkodás, az élet negyedik íze!
​
Mégis, mikor hozzám bújik, és fekszik a lábamnál,
Elolvad minden düh, a huncutság hátrál.
Egy okos, szeretettel teli lélek ő,
Akinek a szíve arany, főleg ha a hóban szalad az ész.

Akió, Akió, a hófehér árnyék,
Okos fejjel, de a rosszaság is rád ég.
Huncut mosoly, egy aprócska kísértés,
Mert kell a futás, a nagy kaland és a tétlen ásás.
Jó kutya vagy, tudom, de a vér nem válik vízzé,
Néha egy rosszalkodás, az élet negyedik íze!