ist

Gyerekként kezdődött, csak egy játék volt talán,
Egy bátortalan csók, s egy szégyenlős délután.
Aztán jött pár év barátság, de újra egymásra leltünk,
Már nem gyerekfejjel, komolyan szerettünk.

Az elején hullámzott az ég felettünk,
Volt könny is, meg nevetés – de együtt nőttünk.
A hatvanhetes úton szólt a szerelem,
A szerenádod dallamát ma is őrzöm idebenn.

Közös útra léptünk, és azóta is együtt,
Kéz a kézben járunk, bármerre legyünk.
Két kis csoda néz ránk, s a házunkban fény,
Ez az életünk dala – egyszerű, de szép.

Aztán jött a nap, mikor félve elmentem,
Új város, új világ, de ott maradtál bennem.
Féltél, hogy más kar ölel majd, nem a tiéd,
De a távolság csak közelebb hozott, hidd el, épp ezért.

Aztán jött a gyűrű, s a szó, hogy „igen”,
A templomban halkan dobbant a szivem.
Volt menyasszon kikérő, tánc hajnalig,
Ott ígérted meg, hogy örökre velem maradsz itt.

Közös útra léptünk,é s azóta is együtt,
Kéz a kézben járunk, bármerre legyünk.
Két kis csoda néz ránk, s a házunkban fény,
Ez az életünk dala – egyszerű, de szép.

Otthon épült, falról falra, kéz a kézben,
Te a kalapáccsal, én a színekben éltem.
Aztán jött két csoda, két apró kéz,
Anabella és Izabella – a szívünk részei.

Most néha még vitázunk, de már mosolyogva,
Mert tudjuk, hogy szeretetünk nem fogy el soha.
Ha újra kezdeném, akkor is téged kérnélek,
Mert te vagy a békém, a társam, életem.

Közös útra léptünk, és azóta is együtt,
Kéz a kézben járunk, bármerre legyünk.
Két kis csoda néz ránk, s a házunkban fény,
Ez az életünk dala – egyszerű, de szép.

Két kis csoda néz ránk, s a házunkban fény,
Ez az életünk dala – egyszerű, de szép.

Ez az életünk dala – egyszerű, de szép.