Géb

A sár alatt figyel, a horgot várja,
A folyó suttog, és ő csak ásít rája.
A szeme két kavics, a szája egy seb,
A békafejű géb megint nevet.


Géb vagyok, és nem fogsz meg!
A sodrás az otthonom, az iszap a testem.
Géb vagyok, te meg csak ember,
A vízben én vagyok az Isten!

Kihúznád, de csúszok, mint bűn a kézben,
A horog csak álom, én maradok mélyen.
A horgász káromkod, de hiába tenné,
A géb már benned úszik, te még nem érzed.

Géb vagyok, és nem fogsz meg!
A sodrás az otthonom, az iszap a testem.
Géb vagyok, te meg csak ember,
A vízben én vagyok az Isten!

Hallod a mélyből a hívásom hangját,
Érzed a víz hideg, nyálkás haragját.
Egy pillanat, és húzlak le – mélyre,
A békafejű géb mosolyog – végre.

Géb vagyok, és nem fogsz meg…
A folyó visz, én maradok benn…
Géb vagyok, te meg csak ember,
A vízben én vagyok az Isten!