Külvárosi kocsma

Külvárosi kocsma

Lepusztult külvárosi kocsma,
a sarokban bűzös félhomály,
egy szakállas, rongyos alak issza
tőkét nem látott savanyú borát.

Körötte szitok száll,
s néha törött korsó cserepe,
az asztal alatt egy riadt kiskutya figyel,
régi vendég, pedig nincs még neve se.

Itt ritka jószág az idegen,
ki bátor, az is a túloldalon jár,
károgó varjak keringenek,
s a kék madár már messze száll.

A piszkos asztalon néhány üres pohár,
halál karmolta sebek, száraz vér talán,
néhány múlt századi szakadt kép
a csehó penészes falán.

A rongyos, szakállas alak
fején sapka, rajta zsíros nagykabát,
szürke szemében könny csillan
részeg emlék űzi bánatát.

Előtte gyűrött papírlapon
néhány kusza betű halvány vonala,
egy vers foszlánya sejlik,
egy vándorról, kinek elment az utolsó vonatta.

Meggörbült szájából egy ima gurul elő,
talán Istentől vár feloldozást,
hogy feledje a múlt bűneit,
a jelen átkát, és minden mást.

Egy recsegő hang riasztja,
zár már az ócska bár,
imbolyogva lép elé az éjszaka
s magába szippantja a gyászos félhomály.