Máshol

Nyugalom és csend honol a tájon.
Sehol egy lábnyom.
Lelkem is simul már,
lassan talán nem vár
mást csak Titeket,
kik elültök csendben.
Melletekben nem rezdül az űr,
a Semmi peremén kívül
nesztelen léteztek. Ó Egek!
Ezen a telken én mit keresek?
Csendet, rendet, mit nem adott meg
anyám, az anyaföld sem ott,
hol a hazám.
Csak dúlt hitekkel földre hulltam,
és felálltam
és leborultam
és másik orcámat tartottam,
Kacagtam, meséltem, mosolyogtam,
Adtam, kaptam és ledobott magáról
A mától már nem a kultúráról
elhíresült
fészek,
Készek már a koloncra a
kimosott agyú konda népek.
Csak az remélhet, ki vár csodát,
vagy kinek élete a tét...