Mikor az est leszáll

Úgy szállt le az este,
lágy fénnyel, a házak közé,
ott ahol suhogó parti nádasok
hajolnak álmos árnyak fölé.

Ringató hullámok alatt
a csend bújik halak néma ajkain,
súgva e fáradt világ néma dallamát,
a nyugalom fényes kottája szerint.

Nyugodt álmok, vad sóhajok,
narancs fénye szövi át,
tűnő Nap fáradt ég szemében
s a ringó víz tükrében meglátja önmagát.

Az est ölébe hanyatlik feje,
hol megfeszül végtelen lángja,
ott vigyorog a felhők felett,
bár a földig hallik zokogása.

Most a karjába emel engem is,
s én úgy bújok ölébe, mint gyermek,
kinek arcán egy mosoly ragyog,
és mosolyára csillagok kelnek.