Öreg vándor

Hajladozó nádasok,
könnyező vén füzek,
hol sekély folyó tántorog,
sírjatok imát, mindenkinek.

Ha vándor tévedne felétek,
s fáradtan partodra ülne,
némán gyűljetek köréje,
szóljon a nádas, bús hegedűje.

Fond körül, álmos éjszaka,
vezessétek fénylő csillagok,
még ha fáradt is, s bocskora megrogyott,
szemében a szabadság, tenger- cseppje ragyog.

Úgy öleld, mint régi szerető,
emeld öledbe, te kedves pillanat,
őrizze álmát a suttogó szél,
takard be nyári éjszaka.

Legyél a végső nyughelye,
ha az élet úgy kívánná egyszer,
mikor az örök sötétbe téved lelke,
zúgjál érte imát, ha kell, ezerszer.

Akkor már ne bántsa senki,
víg angyalként szálljon,
amilyen kopott volt a Földön,
az égben, szivárvánnyá váljon.