van-e olyan hely

Apa, te voltál a fény a társaság közepén,
egy mosolyod elég volt, hogy mindenki nevessen még.
Focilabdát kergettél, mintha az idő megállt,
a horgászbotod mellett a csend is dallá vált.
Hiányzol, de érzem, itt vagy velem,
a kertben, a garázsban, a kedvenc foteledben.
Te voltál a vihar és a nyugalom egyszerre,
egy nagy gyerek, aki örökre bennem él.
Bejártad az utat, ahol szabadság lakik,
bulikban táncoltál, de otthon is ragyogtál kicsit.
Meccset néztél, játékot játszottál,
és közben az életből minden pillanatot megittál.
Hiányzol, de érzem, itt vagy velem,
a kertben, a garázsban, a kedvenc foteledben.
Te voltál a vihar és a nyugalom egyszerre,
egy nagy gyerek, aki örökre bennem él.
Néha azon gondolkodom, vajon mit csinálsz most oda fent:
játszol-e a pályán, és rúgod-e a győztes gólt megint?
Fogsz-e egy hatalmas halat, és nevetve mutatod,
vagy táncolsz a barátokkal, ahogy régen szoktad ott?
Van-e odafent egy hely, ahol mindez együtt vár,
és te átélheted újra mindazt, amit itt annyira imádtál?
Most, ha csillagot látok, tudom, az te ragyogsz,
egy poénnal intesz vissza, hogy ne sírjak, mosolyogjak.
A múltad bennem örök tűzként ég,
és minden napban érzem, hogy itt vagy még.
Hiányzol, de érzem, itt vagy velem,
a kertben, a garázsban, a kedvenc foteledben.
Ha becsukom a szemem, hallom a nevetésed,
örökké bennem élsz – ez az én örökségem.