Rep2

Szegénység nyom, egyedül a világ,
Mindennapi küzdelem, nem látom a végét már.
Utálom a munkám, de reggel fel kell kelni,
Minden nap ugyanaz, mégis tovább kell menni.

Ébresztő csörög, nem akarok felkelni,
Testem fáradt, lelkem üres, készülni.
Kávé a kézben, kilépek az ajtón,
A buszon mindenki álmos, szürke és tétova.

Főnök kiabál, de a fejemben csend van,
Számlák az asztalon, és minden nap új panasz van.
Bennem még egy láng pislákol csendesen,
Minden nap túlélés, minden perc egy erőpróba szünetesen.

Tép a világ, minden nap új harc,
De nem adom fel, még ha a súly is mar.
Ez az élet, a küzdelem mindennapos,
De a szívem tudja: egyszer lesz más is, valós.

Szegénység nyom, egyedül a világ,
Mindennapi küzdelem, nem látom a végét már.
Utálom a munkám, de reggel fel kell kelni,
Minden nap ugyanaz, mégis tovább kell menni.

A napom hosszú, a város rideg fal,
Minden lépés nehéz, de nem állok meg, állok talpra.
Barátok messze, család még távol,
A magány egy fal, ami körülvesz, kemény és határozott.

Fizetés kevés, álmaim nagyok,
Minden nap túlélés, a nyomás alatt állok.
Bennem él a tűz, ami nem alszik el,
Minden reggel újra felkelek, mert nincs más választás, lelkemkel.

Csak én és a beton, semmi barát, semmi zaj,
Minden perc nyomás, a város súly alatt haj.
Számlák, munka, rutin – ez az élet harca,
Léptek gyorsak, fejben erős, nem fog vissza a sarokba.

Szegénység nyom, egyedül a világ,
Mindennapi küzdelem, nem látom a végét már.
Utálom a munkám, de reggel fel kell kelni,
Minden nap ugyanaz, mégis tovább kell menni.