Hiányzol… de nem akarlak látni.

Elvesztettelek, de bennem élsz még,
Minden sarkon ott hagytad a lépted árnyékát.
Száz emlék szúr, nem gyógyul a seb,
De már nem akarom látni, mivé lettél te.

Hiányzol – ez az igazság,
De nem bírom nézni, ahogy tovább állsz.
Mosolyogsz mással, mint velem rég,
És én csak állok, mint egy néma emlék.
Hiányzol – de nem akarlak látni,
Mert fáj, hogy nélkülem is megtanultál élni.

A szívem még hív, de nem küld jelet,
Nem jön válasz, csak a csend ölel.
Te már nem az vagy, akit én szerettem,
És én sem vagyok már az, akit kerestél bennem.

Hiányzol – ez az igazság,
De nem bírom nézni, ahogy tovább állsz.
Mosolyogsz mással, mint velem rég,
És én csak állok, mint egy néma emlék.
Hiányzol – de nem akarlak látni,
Mert fáj, hogy nélkülem is megtanultál élni.

Ha találkoznánk, csak elrontanánk,
A múltat nem hozzuk vissza már.
De néha még álmodom rólad,
Aztán felébredek – újra fáj.
Hiányzol – igen, minden nap,
De nem kereslek, nem várok rád.
Túlélek – ahogy te is engem,
Csak a csend tudja, mennyire fáj itt benn.
Hiányzol… de nem akarlak látni.