Szürreális vasárnapi másnapos

Feltört lábú reggel, éles üvegszilánkon,
elpöccintett égő csikken mezítláb,
céltalan bolyongva, a port köhintő utcát járom.

Málló házfalról autók füstszagú mérge csorog,
üres tekintetű vakablaka - rám hajolva -
mosoly-álarc mögül vicsorog.

Ha e szenny végtelen sajgó rést üt védtelen szervezetedbe,
s mint keserű pirulát, a város kiköp, nem nyel le,
menekülj hát, mentsd magad az igaz, érző, szűz természetbe!

Bűnéért vezekel: szótlan tűri ezer láb taposását.
A cinkos, szürke aszfalt hallgat,
örökre fed füvet, rügyet, fát, s virágok százát.

Mi az éjjel befolyt, - kifolyt, s erekké duzzadt mára.
Grammra mért fű füstje oszlik,
s villogó fény fest kék koronát halott-kopár fákra.

Sör-habzó szájú, bősz bikáknak bilincs csattan csuklójára,
mámoros éj margóján ma sok peres ügy bont rügyet,
s éjjeli pillangók repülnek zárka-világ penészvirágára.

Ha e szenny végtelen sajgó rést üt védtelen szervezetedbe,
s mint keserű pirulát, a város kiköp, nem nyel le,
menekülj hát, mentsd magad az igaz, érző, szűz természetbe!

Zombiként feltámad, káoszán úrrá lesz a város.
S mire sápadt nap ég közepére gurul,
mindenki újra magányos, vagy páratlan páros.

Minden rendben: Csücsörítő plakát hírt, kínt, pénzt s hiányt kiált:
Fogyassz, halmozz, - mértéket-értéket feledve -
vegyél-egyél nagykanállal, mi neked az élettől kijár!

Ha e szenny végtelen sajgó rést üt védtelen szervezetedbe,
s mint keserű pirulát, a város kiköp, nem nyel le,
menekülj hát, mentsd magad az igaz, érző, szűz természetbe!