Álmos

A Pilis ormán, hol kő beszél,
Élt Álmos, táltos, égi jel.
Szeme mélyén múltak árnya táncolt,
Fülében jövő szele halkan szólt.
Nem csupán füvek s vadak titkát tudta,
Az idők szavát szívében hordozta.
A szél zúgásán túl, a csillagok fényén,
Hallotta sorsunk rejtett regényét.
Ó, Álmos, látnok, szent erő!
Ki hallottad az idő beszélő szavát!
A jövő árnya nem rettentett el téged,
Bölcsességed vezette a nép útját!
Az idők szava zúg, a szív dobog,
Ősi erő ébred, nem leszünk rabok!
Egy hajnalon, a szentély kövén ülve,
A föld mélyéről áradt az üzenet.
Látomás suhant át a táltos lelkén,
Vaspaták döngtek a távoli égen.
Idegen lovasok, más nyelv, más szokás,
Vihar közeledett, nem volt maradás.
Harangszó helyett kardcsörgés zengett,
A jövő próbatételre készen állt.
Ó, Álmos, látnok, szent erő!
Ki hallottad az idő beszélő szavát!
A jövő árnya nem rettentett el téged,
Bölcsességed vezette a nép útját!
Az idők szava zúg, a szív dobog,
Ősi erő ébred, nem leszünk rabok!
Összehívta a véneket, a törzs büszke magját,
Elmondta a látomást, a sors komoly rajzát.
Nem szépítette a harcot, a könnyek éjszakáját,
De mutatta az utat, az összefogás hajnalát.
Tanított alkalmazkodni, a múltat tisztelni mélyen,
Az igazi erő nem a fegyverben, hanem a szívben éljen!
Ó, Álmos, látnok, szent erő!
Ki hallottad az idő beszélő szavát!
A jövő árnya nem rettentett el téged,
Bölcsességed vezette a nép útját!
Az idők szava zúg, a szív dobog,
Ősi erő ébred, nem leszünk rabok!