Talány

Szeretve élni mily gyönyör, s talány,
A léte bennem él, ezernyi mámor.
Amely lehelte álmok illatát,
E perceket ma újra megcsodálom.
A múlt, mi volt csodás, mesélt nekem,
Nagy álom az, mi élte ősi hitnek.
Az óra gyakran ellop, érzi testem,
Elűzi földi gondot egyre szívnek.
A szép virág, a váza egykor éke,
Veszíti illatát, a volt reményt.
Fakó a színe, meggyötörte élte,
A nagy napon felejtve büszkeség.
Repülni lenne jó az égi szélben,
Utazni fény felé a messzeségben.