Jégbe zárt napsugár

Álmodtam egyszer egy gyönyörű hazát,
Hol boldogság kísér, mint hűséges barát...
Hazug, édes álom,
Rideg való átfon.
Nem kerültem el a lavina rohamát,
S jégbe zártam szívem nyári napsugarát...
Darabokra törtek,
Jégszilánkok döfnek.
Már nem látok mást, csak a zord tél havát,
Könnyesőm mederbe gyűlt, befagyott tavát…
Élet telen tájak
Lakatlanná váltak.
Nem hallom a zúgó tenger moraját,
Csak tó tükrén kopogó vadak robaját...
Magam elé lépek,
Jégtükörbe nézek.
Most zárd ki a világ zsibongó zaját,
Halld meg hát elfojtott bánatom sóhaját...
Kínoznak a gondok,
Szavak nélkül mondok.
Nézz rám, s olvaszd jégbörtönöm ajtaját,
Gyomláld ki szív-kertem jégvirág gizgazát…
Jéghegy előtt állok,
Utat nem találok.
Húzd ki belőlem a harc jégcsap-kardját,
Emeld fel testemnek csonttá dermedt karját…
Reszketek és félek,
Csoda, hogy még élek.
Hevítsd fel orcám elkékült ajakát,
Izzítsd fel szívem pislákoló parazsát…
Szívem felgyúlt, égek,
Végre újra érzek.
Tüzed után szántsd fel lelkemnek hamvát,
Plántáld belé remény életerős magvát…
Semmi mást nem kérek,
Maradj velem, kérlek.