A GYÖNGY A KINCS

A múltba visszavágyom oly nagyon,
Ha sír a könny peregve arcomon,
Veszett a kincs, de fénye nem kopott,
A múlt ködében álom ott ragyog.
Mesél a múlt, mi nékem oly becses:
S a szépre, gyöngyre, kincsre leltem én,
Finom kezek csiszolta ékszerére
Virágmezőnek útjain keresve.
S ha gyöngy ragyogna újra énfelém,
A fénysugárka és a gyöngyszemek,
Ha szenderegne már a képzelet,
S az éj csodája szülje szép mesét,
E látomást az én dalom ma várja,
Jöhetne már a csendes éjnek álma!