歌詞
Szerelem, mint törékeny lepke szárnya
ér szívemhez, halványan, alig érezni
és mégis vérző sebet ejt, tűzként éget,
míg az ereimbe futó rubincseppek
lassú folyamból, vad áradattá nőnek.
Velem lüktet a világ minden álma,
megfeszült vérző csillagok között,
míg illatozik a tavasz nyíló virága,
csodás szirmain a szerelem lángja,
már végleg belém költözött.
Most csak simulj hozzám, öleld át
szorosan gyenge lelkemet, minden bajával,
ha kísértene a múlt, töröld le könnyemet,
érző szíved simogatóan kedves szavával,
csak a most legyen fontos, mindenek felett.
Érzem már szoros láncait, mi megkötöz,
eleven csókja rágja, tépi lelkemet,
mint régi ismerőst köszöntelek,
ki annyi eltűnt év után újra rám talál
és felszárítja a múltban ejtett könnyeket.
Régen jártál már felém, mint hűtlen barát
messze elkerültél, nem is köszöntél,
mikor elmentél, itt hagytad a magányt,
a sivár érzéseket, mik csendben felemésztették,
ami szép volt, amit szerettem volna még.
Most újra rám találtál, s én nem eresztelek,
mert lehet, hogy utoljára köszöntelek,
hívhatlak kedvesemnek és kérhetlek,
maradj most nálam örökre vendég,
s csak akkor menj el, ha én már nem lennék.