Mentol

mentolos pirulákként olvadnak a számban
a tegnapok jégcsapos cukrai
szórt szilánkok, kis csillós árnyak
zokognak, csöppenek bugyraik
hol csak készülődtél újjászületni bennem
hol meg meghalni vágytál, virrasztok feletted

tűzkarikát ugrik az idő,  az a  felnyögő
nézem,  amint hanyatt zuhannak csókok
Holdam csecsemő, csillagfény a betevő
mi vagyunk rókázók, lélek hajósok
van, hogy aurás ördögök lármája ver fel
van, hogy álmodtól vacogva arcod köd-tejfel

hátadra veszel, mintha keresztfa lennék, nehéz
holdudvarokra legyez szárnyaival a csönd
semmit rebeg egy kóborlós angyal, szegény
szemembe, mert látni vágyom, szívrongyaidat tömd
csiklandva tűnnek el s néha visszajárnak
halottak istenit trombitálnak

most is bégetnek rossz arcú kócos démonok
vékony jégen topog lábunk, a hártya recseg
mit jósolsz, bevégzel aztán, így szokom
öreggé dermedek, majd újszülött tegez
uras szél kötözte lombok zizzennek, sírnak
ránk gerjedt sötétek kevés vért szívnak

mondani kába cseléd, elhallgatni gyáva
keringőzve osztja az észt,  a legbutább tél
ilyen az ember, hogy a semmit megszánja
mert azt érzi,  az mindent ígér
ugye,  te fájdalmadtól is maradsz halálig
cinkosom leszel az elmúlásig

ints ha elég, kormot hordanak a házak
ölelj, fázom, tüsszent egy senki
mérd magaddal, látod felszökött a lázam
senkiként tudlak nagyon szeretni
hajadat mellkasomra dobva
-nem menekülsz-szoríts sarokba

követlek éberen
ében szín éleken
túl szomjon, éheken

halálon
életen