歌詞
(Verse 1)
Holdsugárban fürdik a kert, álmos éj borul ránk,
Szívünk mélyén egy dallam rezeg, egy elhallgatott szándék.
Két árnyék táncol a falakon, suttogó falevelek,
Én a tiéd lennék, örökkön, de sorsunk más utakra vezet.
(Verse 2)
Szemed tükrében látom a fényt, a tisztaság gyöngyét,
Érintésed villáma éget, a tiltott vágy tüzét.
De a kötelesség lánca szorít, egy láthatatlan fal,
Szerelmünk, mint egy elhervadt virág, lassan, csendben elhal.
(Chorus)
Éneklem hát a reménytelen dalt, a szív szorító fájdalmát,
A szeretet mélységes álmát, ami soha nem válhat valóra.
Csillagok közt keresem a jelet, a sors elrendezett kártyáit,
De csak csend van, néma üzenet, hogy engedjem el vágyaimat.
(Verse 3)
Emléked őrzöm, mint egy drága kincset, a lelkem mélyén rejtezik,
A mosolyod, a hangod, az illatod, a szívem örökké idézi.
Bár sosem lehetünk egymásé, ebben a földi létben,
A remény él bennem, talán egyszer majd, egy másik időben.
(Chorus)
Éneklem hát a reménytelen dalt, a szív szorító fájdalmát,
A szeretet mélységes álmát, ami soha nem válhat valóra.
Csillagok közt keresem a jelet, a sors elrendezett kártyáit,
De csak csend van, néma üzenet, hogy engedjem el vágyaimat.
(Outro)
(Piano solo with increasing intensity
音楽のスタイル
Classical, Romantic, Female Voice, 80-120 BPM