歌詞
Oly rég volt már, hogy rám nevettél,
Az idő elszaladt, s én nem kérdeztem, miért.
A szemed mélye most már idegen,
De én még mindig ugyanúgy hiszek benned.
Néha álmaimban újra itt vagy,
És a csendben hozzád búj a szívem.
De reggel mindig visszahull a tegnap,
És a szél csak neved suttogja nekem…
Túl késő már, hogy újra kezdjük,
Az éjjel eltakarja a múlt emlékét.
Túl sok a szó, mit nem mondtunk ki,
És a szívem még mindig utánad ég.
Túl késő már… de szeretlek még.
A kávéd íze még itt van velem,
És az utolsó csókod az életem.
Mi lett volna, ha nem engedlek el?
Ha a sors nem írja újra szerepemet…
Néha érzem még az illatod,
A lelkemben csendesen ott maradsz.
De a percek ellenem fordulnak,
És a könnyem is csak érted fakad…
Túl késő már, hogy újra kezdjük,
Az éjjel eltakarja a múlt emlékét.
Túl sok a szó, mit nem mondtunk ki,
És a szívem még mindig utánad ég.
Túl késő már… de szeretlek még.
Ha újra látnál… vajon szólnál?
Vagy csak elsétálnál, mintha semmi se fájna?
De én itt maradok, a szívem bezárva,
És őrzöm azt, amit elvitt az árva…
Túl késő már, de te bennem élsz,
Minden hangban, minden csendben, amit érzek.
És bár nem vagy itt, nem engedlek el,
A hiányoddal élek… amíg csak lehet.
Túl késő már… de szeretlek még.