歌詞
Verze 1)
Üres szobámban ülök, a falak némán néznek,
Az ablakon át a távoli fények már nem égetnek.
Poros emlékek táncolnak, halk szellő hozza őket,
Régi mosolyok, régi szavak, mind a szívem tépked.
(Refrén)
Hol vagy, régi önmagam, kit a tükörben láttam?
Az idő elvitte arcomat, a könnycseppet szikkasztottam.
Nosztalgia fátyla borul rám, nehéz, mint az ólom,
Érzem, hogy süllyedek lassan, a semmibe tartó úton.
(Verze 2)
A magnó csendben áll, a lemez is rég elkopott,
Azok a dallamok, amik egykor boldoggá tettek, már elhagyott.
Csak a visszhangjuk maradt, a régmúlt halk zenéje,
És bennem él még a vágy, a soha vissza nem térő béke.
(Refrén)
Hol vagy, régi önmagam, kit a tükörben láttam?
Az idő elvitte arcomat, a könnycseppet szikkasztottam.
Nosztalgia fátyla borul rám, nehéz, mint az ólom,
Érzem, hogy süllyedek lassan, a semmibe tartó úton.
(Bridge)
Minden lépés fáj, minden lélegzet nehéz,
A tegnap árnyéka kísér, a mában nincs enyész.
Várom a holnapot, de tudom, nem hoz mást, csak csendet,
A múlt börtönében élek, és elvesztem a jelent.
(Refrén)
Hol vagy, régi önmagam, kit a tükörben láttam?
Az idő elvitte arcomat, a könnycseppet szikkasztottam.
Nosztalgia fátyla borul rám, nehéz, mint az ólom,
Érzem, hogy süllyedek lassan, a semmibe tartó úton.
(Outro)
És csak a csend marad, a lélek fájó hangja,
A remény elszállt, a bánat örökké tartja.
Egyedül a sötétben, elveszve a múltban,
Egy dal a szomorúságról, ami örökké él a tudatban.