Időkerék

Mielőtt még a Földre születtünk,
Tudtuk jól, miért jövünk ide le.
Megbeszéltük, egymást tanítjuk,
S elindult az idő kereke.
Hetvenhét január huszonkettő,
Wittner László, te indultál előre,
Édesanyád, apukád és a nővéred
Védő szeretete vett körbe.


Már látunk a sötétben, nem kell a lámpás,
Minden érzés, minden perc egy újabb áldás!
Visszajött értünk a tegnap, azt mondta hazudik a holnap,
Nem tudnak már újat mutatni a sorsnak!
Forgoghat a világ, nyílhatnak a kapuk,
Mi egymás kezét soha el nem oldjuk.


Aztán utolértelek ezen a földön,
Összesodort a megírt végzetünk.
Kétezer-hatban megérkezett akit nagyon vártunk Ati,
Kétezer-nyolcban pedig az ajándékunk Rebi.
Megtanultuk, mit jelent a szülői szív,
Továbbadni a fényt és az otthon melegét,
Hogy a szeretet az egyetlen érték,
Ami mindenen átsegít.


Már látunk a sötétben, nem kell a lámpás,
Minden érzés, minden perc egy újabb áldás!
Visszajött a tegnap azt mondta hazudik a holnap,
Nem tudnak már újat mutatni a sorsnak!
Forgoghat a világ, nyílhatnak a kapuk,
Mi egymás kezét többé soha el nem engedjük!


Ötven év telt el a küldetésből,
Bár néhány szerettünk már odafenn vigyáz,
Tudod már jól, hogy mi az igazi kincs,
A családunk örök...
Akárhogy járnak a csillagok fenn,
Te vagy a támaszom, a biztos pont nekem,
Boldog születésnapot kívánok,
Minden térben és időben.


Már látunk a sötétben, nem kell a lámpás,
Minden érzés, minden perc egy újabb áldás!
Visszajött értünk a tegnap,azt mondta hazudik a holnap,
Nem tudnak már újat mutatni a sorsnak!
Forgoghat a világ, nyílhatnak a kapuk,
Egymás kezét többé soha el nem engedjük!


Nem kell a fény, nem kell a lámpás...
Minden percünk egy tiszta áldás.
Wittner László, boldog ötvenediket!
Örökké fogom a kezedet.