Testi
-Mit csinál kend János bácsi?
-Kin a kertben fogok ásni.
-Télidőben? Ez nem nyerő.
-Mit tegyek, most van rá idő.
-Fagyos a föld, irtó kemény.
-Nem vagyok én gyenge legény,
minden nap csak kicsit ásom,
abba hagyom, hogyha fázom.
Tavaszra kell, hogy meglegyen,
míg elfogy, a hűs megy levem,
fehér is, meg nagyon erős,
ez ad nekem bivalyerőt.
-Ne játsszon má János bácsi,
hó tetején könnyű ásni.
Mit ültet majd? Jégvirágot?
-Anyósom, mert pofán vágott.
Mellé meg az édes lányát,
fejük fölé tüzes kályhát,
hagy olvadjon, földbe folyjon,
csak, hogy engem békén hagyjon.
Örökké csak velem perel,
disznómód az ágyon hever,
azt akarja szolga legyek,
hordjak el egy egész hegyet.
Terítse be őszi avar,
éjszaka még mást is akar,
betakar a szörnyű teste,
nem csak egyszer, minden este.
Mit képzel ez, állat vagyok,
így folytatja, meg is halok.
Angyal leszek, égbe szállok,
jókedvembe dudorászok.
Addig is, a Földön élek,
pálinkát meg bórt is mérek,
nagy bögrével, úgy jó nékem,
de a nőtől, így is félek.
-Ne bánkódjon János bácsi,
tanuljon meg furulyázni.
Nem asszony az, kígyó talán,
banya freskó, háza falán.
-Nem kígyó az, hiszen bálna,
de ha egyszer odébb állna,
hálát adnék az Istennek,
elfeledném, hogy ismertem.