Azzazel

jófehér búzamezők, sárga szívű nyár
nem lehetek újra álom, csak ha nem muszáj
mezőkre rogytak súlyos esők, visszafénylenek
nem tudom mi lett belölem, meg sem értenek

csókót vágynak ritka fák, az útra lombokat
ejtenek, és megmozgatnak szívós árnyakat
elmegyek ha itt maradnak, lázzal vár a távol
az se baj ha meggyűlölne, kiutál magából

szívom számat, az vagyok
aki át is vátozott
forgok, szikrát úgy dobok
azazzel megátkozott

arcot vált az ősi angyal, furcsa Úr leszek
minden virág hervadása, üres tűz szemek
szél viszi a pernye felhőt, lángtáncot fütyül
színes lázban ázik minden, meg is részegül