Hogy mondjam?!

[Verse 1]
Facebook képen láttalak először meg,
de valami bennem rögtön felébredt.
Mintha régóta ismernélek valahonnan,
egy érzés súgta: „őt ne engedd el soha.”
London fénye messze maradt mögöttem,
Kecskemétre vitt minden gondolatom csendben.
A sors húzott hozzád láthatatlan kézzel,
és azóta együtt megyünk minden résszel.
[Pre-Chorus]
Te mindig úgy kezded: „Hogy mondjam?!”
Aztán a lelkemig látsz hangtalan.
Vad vagy néha, mint a vihar odakint,
de türelmed mindig hazahív megint.
[Chorus]
Tizenöt év… és még mindig te vagy
az egyetlen ember, aki bennem marad.
Volt lent a mély, és fent az ég,
de végig fogtad a kezem még.
Ha újra kéne élni az egészet,
ugyanúgy indulnék érted.
Mert te vagy az otthon bennem rég…
a legszebb közös emlék.
[Verse 2]
Emlékszem arra az első estére,
hotel szoba, két szív egy helyre.
Másnap siettél, eltűntél hamar,
én meg ott álltam még pár szóval.
Kérleltelek, maradj még velem,
de az élet már eldöntötte helyettem.
Mert bár elszaladt az a reggel gyorsan,
azóta együtt írjuk a holnapot sorban.
[Bridge]
Volt hogy nem volt semmink, csak egymás,
és volt hogy túl hangos lett a csillogás.
De akár szegények, akár gazdagok,
melletted mindig önmagam vagyok.
És tudod…
néha én sem tudom, hogy mondjam el,
mennyit ér, hogy itt vagy nekem.
[Final Chorus]
Tizenöt év… és még mindig érzem,
hogy a sors írt minket egy történetben.
Bármerre sodor majd minket az élet,
én mindig hazatalálok hozzád végleg.
Te vagy a hangom a csend mögött,
a fényem mikor minden összetört.
És ha egyszer minden véget ér…
én akkor is téged választanálak még.