Sehol

lakk-hold süt, csikar árny bélyeget
hangtalanságod apróra tépeget
lassabban fáj, hogy intenzív legyen
az utolsó szobában alszol el velem

kacskaringót futsz, az ajtódon retesz
hazaérsz elmész, el is tűnsz hirtelen
arcodra szórja lisztjeit az éjjel
arra gondolsz folyton, mindennel végzel

kísértet vagy, kopogsz a járdán
sűrű szövés sötétség száll rád
kémlelsz mögéd, ki suttog sokat
legyintesz, majd jön másik vonat

csókjaid kis ládája elásva mélyre
emlékszel néha, de csak a szépre
ott sírsz, alvadva és ázva
rágatlan, nyeletlen, sehol maradásba