Lázadó

a hegyek, nagy, szétomló kalácsok
hová legyek, ha csak innét kiáltok
a városokra lép az éjjel, csavargó részeges
koldul, és éhes - ahogyan szétszédeleg

zacc- ég alatt, kopott arcom ázik
megyek én és lépkedek, háztól-házig
apám hős volt, ég-tető csináló
pingál most, a kényszeres világról

áloméle fénylik a számon még
mindegy csak el, innét elmennék
haragom hamu, zárórát kiált az ószeres
hullámzó hajamra hűl - amikor vége lesz

levesz a polcról, lehet, hogy visszatesz
mert a külvárosi istennek minden egyre megy
köp és szívja, aztán kifújja hatalmas füstjét
széjjel gurítja az utcán eső ezüstjét

hátára vesz, ha elfogy belőlem a lépés
keresztet vet, hogy hitét meg ne értsék
zsákomban szalma, arany Nap gyásza
szívem fölött roskadó Hold nagy talánya

szaporít, hogy aztán ritkíthasson, lázban
mert a minden nem kell a régi házban
új házat ad, új utcaképet
kert végében régieket éget