Testi
Írtam én már sok fajtát,
rímeset, és rémeset,
ahogy buktak ki a szavak,
mikor minden szétesett.
Szemembe a bánat könnye
vagy a harag tüze gyúlt,
angyalszárnyat kaptam,
mikor belém épp az ördög bújt.
Néha lázadtam a jó ellen,
mert másé volt, nem enyém,
ha harcot láttam, kigyúltam,
és elaludtam a tündérmesén.
Volt, hogy megcsapott engem is,
a szerelem vad szele,
de mindig viharba vesztem,
és elszakadt az érzelem kötele.
Írtam anyámról, mikor
már nem lehetett velem,
mikor már angyal szárnyon suhan
és övé lett a végtelen.
Írtam fűről, fáról, hegyoromról,
mikor a völgy csendje ölelt,
hol csobogó patak csengő hangján,
a lélek nyugalma felelt.
Csodáltam a Napot is,
ahogy a tó vízében mosta arcát,
mikor utolsó lángja is kialudt,
és magára húzta sötét takaróját.
Írtam az évszakokról,
hogy épp milyen ruhát öltenek,
de úgy öltöznek, hogy szemembe
mindig szépnek tűnjenek.
Írtam már mindenről,
rímeset, és rémeset,
most milyet írjak, hogy betömjem
a bennem egyre táguló réseket.