Ha tudnék írni

Ha én tudnék verset írni,
olyat írnék neked,
ha az égbe kiáltanád,
lefeküdnének a hegyek.

Zokogva omlanának
bársony völgyek ölébe,
tüzes könny ragyogna
a messzi ég szemében.

kitárná karját feléd a végtelen,
megtanítana szállni,
a csodát, mi körbe vesz
fentről szebbnek látni.

Látnál vágtató paripát,
sörényébe kapaszkodna a szél,
hátán álmok lovagolnának,
az egyik lehet pont a tiéd.

De az ég se mindig kék,
sok felhő feketén hömpölyög,
megedzi a pőre lelkeket,
mi eddig súlyától nyögött.

Fentről láthatnád a bánatot,
egy fűzfa alatt csendben sírdogál,
mert szomorú álma megszakadt,
és egy fehér galamb sírjára száll.

Ha én tudnék verset írni,
bár tudom, hogy nem tudok,
mert szavak tengerében úszom,
és minden nap belefulladok.