Így ősz elején

Így ősz elején

Nem a napsütés hiányzik,
nem a fürdőzés, a grillezés,
a fesztiválok,
azok csak a díszletek voltak.
színpad, amin játszottuk a boldogságot.

Ami augusztusban még vibrált a levegőben,
mint a szitakötő szárnya,
azt hittük, bármi lehetséges,
hogy a szeptemberi szél
eloszlatja a szürkeséget,
nem hoz magával újabb csalódást.

De hozott.

Most itt állok a lehullott falevelek között,
és nézem, ahogy a város elszürkül,
mint egy régi fotón,
amin már nem lehet kivenni az arcokat.

Ál arcot hordunk, és félünk,
a valóságtól, a jövőtől,
a másik embertől,
félünk attól, hogy meglátják,
milyen törékenyek vagyunk.

Én is félek.

De eszembe jut,
Hogy a csendben is van erő,
és nem kell kiabálni,
hogy meghalljanak,
talán elég csak lenni.

Érezni a reményt az őszben is.

A nyár elmúlt, de a tűz megmaradt,
és most itt vagyok a hidegben,
és keresem a szikrát,
mert tudom, hogy ott van valahol,
a lelkemben, a szememben, a szívemben,
csak meg kell találni.