Kalocsa

Anyukám szeme fénylett rám, Kalocsa adott otthont rég,
Fűszerpaprika illata szállt, sárga homok, sosem elég.
Onnan indult az életem, folyóparton játszottam én,
De az idő szárnyán repültem, Öskü lett az új remény.

Szeretet, mint a napfény ragyog, Kalocsa szívemben él,
Öskün építek új otthont, de a régi emlék sosem vész.
Szeretet, mint a harangszó zeng, anyukám mosolya édes,
Kalocsai szív dobog bennem, ez a szeretet örök és ékes.

Gyülekezetben énekeltem, Isten áldását kértem ott,
Barátokkal együtt nevettem, könnyű szívvel, gondtalanul.
Kalocsaiak, jó emberek, nyitott szívvel fogadtak mind,
Bár messze vagyok, emlékezem, a múlt szép képei.

Szeretet, mint a napfény ragyog, Kalocsa szívemben él,
Öskün építek új otthont, de a régi emlék sosem vész.
Szeretet, mint a harangszó zeng, anyukám mosolya édes,
Kalocsai szív dobog bennem, ez a szeretet örök és ékes.

Nős ember lettem, feleségem vár, új élet kezdődött velem,
De néha visszafordulok még, a szülőváros hívó jelem.
Meglátogatom anyukámat én, s a régi barátok várnak rám,
Kalocsa mindig otthon marad, a szívem mélyén, igazán.

Szeretet, mint a napfény ragyog, Kalocsa szívemben él,
Öskün építek új otthont, de a régi emlék sosem vész.
Szeretet, mint a harangszó zeng, anyukám mosolya édes,
Kalocsai szív dobog bennem, ez a szeretet örök és ékes.