Volt egy leány, haja szőke volt, kéklő szemén táncra kelt a sápadt hold, csillagok szikráztak gyöngykalárist nyakába, megbújt a szeretet rózsás mosolyába.
Hajnalba kelt aranyló sugárral, harmat mosta lábát illatos virággal. Madárdal kísérte csengő nevetését, szelíd őzek figyelték minden lépését.
Ha erdőn járt megölelték a fák, lágy szellő fésülte arany haját. Zöld ruhás koboldok irigykedve nézték, Nap tükrében játszó tündöklő szépségét.
Égig érő hegyek borultak a völgyre, csodálva néztek e gyönyörű lényre. Pillangók szárnyain repült fel az égbe, elvegyült a mindenség szikrázó kékjében.
Gyerekkori álom, azt hittem valóság, tündéri bál volt csillogó vigasság. Ott ültem én is felhők asztalánál, nem volt ott szebb tündér kedves jó anyámnál.