asztal

(vers 1)
Csendben emelkedik az asztal a valóság súlya itt nem nyom már. Az illúzió öleli át a teret és a gravitáció egy rég elfeledett jelenet.
(Refrén)
Lebeg az asztal, mint egy álom, hol a határ és a vég, hol az illúzió? Érzed, hogy itt valami más, de a varázslatban nincs válasz, csak hallgatás.
(Vers 2)
A kéz finoman mozgat, vezet, de a titkot sosem árulja el neked, mert egy pillanatra elhiszed, hogy tudod, de a lebegés újabb titkokat hordoz.
(refrén)
Lebeg az asztal, mint egy álom. Hol a határ és a vég? Hol az illúzió? Érzed, hogy itt valami más, de a varázslatban nincs válasz, csak hallgatás.
(Bridge)
Ne kérdezd, hogy hogyan és miért?, csak figyelj, hogy az asztal száll a térben, mert néha jobb hinni a csodákban, mint megérteni mi rejlik a varázslatban.
(Refrén)
Lebeg az asztal, mint egy álom. Hol a határ és a vég? Hol az illúzió? Érzed, hogy itt valami más, de a varázslatban nincs válasz, csak hallgatás.
(Outro)
A lebegő asztal elfárad lassan, te még mindig keresed a titkot a hangban. A varázslat mindig előtted jár, s te ott maradsz, ahol az illúzió tart fogva már.