Pici lány

Egy pici lány, ki csak csöppnyi talán,
Szerette az életet, hitte a csodát.
Hitt még a mesékben, ő volt a királylány,
Mindíg jött a fehér ló, s vele a király.

Álmodozott felnőtt korról,
Óvónői műszakokról,
Álmodozott szerelemről,
Családról, s gyerekekről.

Boldog volt a pici kislány,
Míg meg nem nőtt naggyá,
S majd rájött szegény, hogy
Nem is az elképzelt csodák várják.

A világ nem olyan szép ahogyan azt várta,
Barátság, szerelem, nem mindíg találta.
Kereste a helyét, de sehol sem lelte,
Néha-néha nagyon elfáradt a lelke.

Szorító kötél a szülői birtoklás,
,,Nem mehetsz el, míg kész nincs a diplomád."
,,Maradj itthol, tanulj csak tovább,
Nem fogjuk viselni a tudatlanság gondját."

,,A barátaid várhatnak, te csak tanulj,
Miből is gondoltad hogy szabadulsz?"
Szerelmed útjába ők állnak,
Nem értik meg, hogy mennyit ártanak.

Nem értenek, nem hallgatnak,
Még mindíg papolgatnak.
Azt hiszik tudják mi a jó neked,
De csak letörik a maradék kedved.

Hányszor kérdezték mi oka a búdnak?
Inkább csak a tanulásról zúgnak.
Mi van ha nem akarok egyetemre menni?
Mi van ha más terveim vannak eddig?

Mi van ha nem is a saját utam követem?
Mi van ha miattuk hullajtok könnyet?
Mikor kérdezték meg mit akarok ÉN?
Mikor értették mi számomra a kín?

Fáj hogy ennyire magamra hagynak,
Fáj, hogy az egyetlentől ki megért elvonnak.
Fáj a lelkem, egyre csak sajog,
Kitudja meddig bírja hiszen már csak dadog.

Fárad a lelkem, hiányzik a kislány,
Hiányzik az életkedv, hogy minden vidám.
Mára már üres lettem, elhagyott a kedvem,
Fáradt lelkem Istenem odaadnám neked.