Testi
„És most következő dalunk… a szerelmi ballada…
Egy férfi… és egy guminő… khm
Fogadják sok szeretettel.
Ha nem, akkor is lejátszom.”
Marcsi a hátsó ülésen fekszik összegyűrve,
A feje beleakad néha a biztonsági övbe.
Mondtam neki, előre ülj már, de hát ő csak felfújható,
És ahányszor fékezek, repül előre — hát ez nem túl szakszerű dolog.
A szemei mindig engem néznek, de nem azért, mert szeret,
Hanem mert így gyártották, fixen előre, ez ilyen egyszerű eset.
A szája tátva, mint aki kérdezne valamit,
Én meg mondom: „Nyugi, Marcsi, tudom hogy nem szólsz, így is elég bajod van itt.”
Marcsi a hátsó ülésen,
Úgy billeg, mint egy részeg fáklyavivő a szélben.
Ha kanyarodok, csúszik jobbra-balra,
Mint egy guminő driftelne — hát komolyan mondom, csoda.
Marcsi a hátsó ülésen,
Nélküle unalmas lenne ez a kietlen életem.
Zörög, csúszik, néha leesik,
De ő az egyetlen nő, aki biztos nem veszekedik.
Egyszer fékeztem egy nagyot, Marcsi előre repült,
Ráugrott a műszerfalra, leszakította a rádiót, hát ez már művészetült.
Ott feküdt, mint egy cápa a partra dobva,
Én meg próbáltam visszatenni, de hozzáragadt a porhoz oda.
A szélvédőn keresztül próbált nézni a tájra,
De ő sajnos csak néz egyenesen, így a horizont is lapos rajta.
Egyszer felfújtam túlságosan,
Azóta minden kátyú után visít egyet halkan —
Nem tudom, élvez-e vagy csak kiszakadna.
Marcsi a hátsó ülésen,
Ha elfordulok, hallom, ahogy csúszik a szélben.
Zörög, puffan, koppan, csattan,
Ő adja a háttérzenét, ami úgy kell nekem minden napban.
Marcsi a hátsó ülésen,
Néha kigurul a lába az ajtó résén.
Megkérdezik: „Ez mi?!”
Mondom: „A barátnőm… hát most mit csináljak, ilyen az ízlésem!”
„Volt egyszer, hogy kiraktam a tetőre száradni…
Elindultam, elfelejtettem…
Aztán láttam a tükörben, ahogy lebeg mögöttem, mint egy piros űrhajós.
Na mondom, szép, így még senki sem randizott.”
Mostanra Marcsi hozzám nőtt, tényleg,
Ha nincs a kocsiban, olyan üres vagyok, mint egy benzines kanna hétvégén.
A kormány mellől néha hátranézek rá,
És látom, hogy oldalra dől, mintha bólogatna — ez valami jel talán.
Egyszer feltettem a tetőre is, hogy ne csússzon,
De ott meg úgy lobogott, mint egy zászló a szélben, ez iszonyú élmény volt akkor.
Mindenki bámult, megelőztek, integettek,
Azt hitték, új magyar turisztikai kabala vagyok — hát köszi, legalább nevettek.
Marcsi a hátsó ülésen,
Ő az én gumiszívem, gumiszépségem, gumilényem.
Ha elhagynám, biztos visszagurulna,
Mert ez a kocsi belseje nélkül nem lenne neki otthona.
Marcsi, te műanyag hercegnő,
Ha szakad is a karod, én akkor is megfoltozlak, ne félj, nő!
A TLD út hosszú, és furcsa nagyon,
De nélküled csak félkarú lenne ez a bolond kalandom.
„Ez volt Marcsi, a guminő.
A nő, aki sosem panaszkodik…
És sosem mondja, hogy álljak meg tankolni.
Pedig kéne.”