Zizike

Huszonöt gyertya, ragyog a fény,
te mindig beszélsz, én csendben lennék.
Te szavakkal győzöl, én szemmel felelek,
de a szívünk így is egymásra nevet.

Királynőm, Párizsba szállsz,
bár a gyomrodban ezer kis láz.
De tudom, hogy megteszed mégis,
mert bátor vagy, ha néha félsz is.
Ha majd a felhők fölött jársz,
és egy percig bizonytalan vagy tán,
nézz az égre, én ott leszek,
suttogom: „Tudtam, megteszed.”


Te mindig átgondolsz mindent előre,
én érzésből lépek — te szólsz: „Ne dőlj be!”
Te imádsz aludni, én álmatlan vagyok,
de egymás nélkül félkarú angyalok.


Királynőm, Párizsba szállsz,
a szívedben ezernyi vágy.
A komfortzónád szélén táncolsz,
de most is győzöl — ahogy százszor.
Ha majd az Eiffel alatt állsz,
érezd: veled vagyok, bárhol jársz.
Hét és fél év nem számít semmit —
a szívem mindig utánad repít.


Néha vitázunk, mert két külön világ,
de mindig tudod, számíthatsz rám .
Te beszélsz én meg sokszor hallgatok.
Mégis értesz engem, ha csak csend a felelet .

Te a rend vagy, én meg a káosz,
mégis egy dallam, még akkor is ha bárki mást mond .
Ha néha félsz, csak rám nevess,
mert ami benned van azzal minden lehetsz !

Királynőm, Párizsba szállsz,
a bátorság most benned már.
És ha a fények közt megállsz,
tudd, a nővéred szíve rád vár.
Mert akárhol jársz, akármit látsz,
a szeretet hazahoz hozzám.