A múlt fakó

(Csend van most, a hold fakó,
a szél az ablakomhoz ér,
a lelkemben csak árnyak járnak,
és minden emlék visszatér.)

A múltban élsz tovább, kedves,
hol a szívem még érted ég,
az emléked úgy simul rám,
mint selyemkendő estfelé.

A szobám csendje őrzi hangod,
a régi illat itt maradt,
az órán percek sem ketyegnek,
megállt, az idő ......nem halad.

Az ablakon túl hull a dér már,
a fény is fázik, didereg,
a lelkemben sötét az éjjel,
mióta nem vagy itt velem.

[Ref]
A kávé kihűlt, a gyertya ég,
az asztalon egy régi kép,
a szemed néz rám onnan halkan,
s bennem megszólal egy dallam.


A csillagok is fáradt könnyek,
az ablak alatt sír a szél,
a múlt zenéje bennem ég még,
de a szívem tudja: véget ért.

Az emléked még itt maradt,
mint őszi fákon néma lomb,
ha megérint az álom árnya,
még érzem néha illatod.

De reggel újra üres minden,
a napfény fáj a lelkemen,
csak suttogom a semminek,
hogy még ma is szeretlek, csendesen.

Ref]
A kávé kihűlt, a gyertya ég,
az asztalon egy régi kép,
a szemed néz rám onnan halkan,
s bennem megszólal egy dallam.