FECSKEMADÁR

Tanácskoznak fecskék, készülnek az útra,
Felkészültek ők a hosszú vándorútra,
Talán érzik már, hogy közel a pillanat,
Felhők közelében távolra szárnyalnak.

Messzire repülnek, távoli országba,
Hosszú út odáig, ami őket várja.
Együtt utaznak majd a viharos széllel,
Közben találkoznak ezernyi veszéllyel.

Egyikük sem tudja, megtér-e még újra,
Mikor következik az utolsó útja,
Visszatér-e onnan kedves hazájába,
Leküzdi-e tengert, vagy kerül sírjába.

Árván maradt fészek gazdát visszavárja,
Reménykedik, gazda újra megtalálja.
Szomorú hisz mostan üresen maradt,
Vágya, hogy jöjjön már tavaszi fuvallat,

Visszatérjen gazda, ki őt építette,
Szélviharok után újra szépítette.
Elhagyatott fészek oly szomorú látvány,
Mikor lakik benne csak a csendes magány.

Elég volt már télből, hideg éjszakából,
Ébredezik a NAP a téli álmából.
Néhány fecskemadár odafent az égen,
Hazatalált hozzánk ebben a kékségben.

Fecskék hozzák tavaszt, tavasz ígéretét,
Hátukon cipelik langyos leheletét.
Várja a természet, leheletet várja,
Fecskék utazása természet csodája.

Hányszor voltam fecske, távoli országban,
Messze a hazától, mindig visszavágytam,
Itt ahol őseink sírján virág nyílik,
Maradjon mi hazánk, egészen a sírig.