Éjszaka Árnyai

[Verse 1]
Utcán sétálnak, szél fújja a szoknyát,
Álomvilág helyett a mocsok lett otthontár.
Csillogó smink, de a szemükben törött tükör,
Minden lépésükön érződik a hamis gyönyör.

Szavak nélküli árverés, testük az áru,
A sorsukon már rég átgázolt száz másik lábnyom.
Törött sarkú cipők, álmok a porban,
Árnyékuk hosszú, de a lelkük már sorvad.

Kik lágy szavakkal csalogatnak mélyre,
Mosoly mögött rejtett csapdák vezetik őket végre.
A neonfény alatt minden döntés árul,
De a szívük mélyén ott dobban még az álmuk.

[Verse 2]
Por és füst keveréke száll a légben,
Tűk és tabletták a remény helyén élnek.
Folyékony tűz, ami álmokat éget,
Fekete lyukba húz, és nincs menekvés, béke.

Halk suttogás a sikátor mélyén,
Kézről kézre jár az élet mérge éjfélig.
Papírzacskóba zárt jövők foszlanak szét,
Minden szippantás egy újabb, mélyebb szakadék.

Túlélők vagy áldozatok? Kérdés, ami mar,
A füstön át csak a csillagok hallgatnak.
Egy korty öröm, ami pillanat alatt múlik,
És a végtelen éjszaka ölelése hűsít.