Nyári éjjel falun+

Még alszik a falu, kihunytak a fények, a poros utcákon csak egyedül megyek,
teljesen céltalan, de mint egy megszállott, a sejtelmes éjjel magával ragadott.
A távolban kutyák csaholása hallik, melyben refrénként, egy tűzoltó sziréna torkollik.
A lombok susognak, a sápadt hold alatt, a természet régi szépsége meg maradt.
Utam egy mocsáron keresztül folytatom, vonz a béka koncert ámulva hallgatom.
Ahogy észreveszik közeledésemet, a vízbe ugrálnak a nádasok helyet.
Majd a tekintetem fölfelé emelem, gondolataimmal az eget kémlelem.
Mennyi csillag ragyog fenn a magas égen, a titkos világot szomjúhozva nézem.

Szeretem a falut, a fái sóhaját, a kerti virágok kinyíló bimbóját.
Bóditó illatuk a völgybe megszorul, úgy látom felettem, a kék ég beborul.
Villámok cikáznak éles menydörgéssel, elered az eső így menekülnöm kell.

Emberöltőn innen, nem gondolta senki, hogy egy szűk évszázad a holdon kötünk ki.
Csirájában volt még akkor a nagy eszme, elnyomta a kényszer garasra feszítve.
Ma már mindez fájó, rossz szomorú emlék, amit nagy hőseink sorsukkal fizették.
Hibáinkból most már végre okosodunk, a gyenge szikrákból tüzeket csiholunk.
Mily nyugodt a falu, szendereg a csönd is, pihen a kalapács, a kasza a toll is.
Nem nyomaszt a sorsod, lazíthatsz kedvedre, nem szögez a holnap virrasztás szemedre.
A reggel ritmusba rázza az alvókat, a napi munkába mindenki alkothat.
Ez biztosítéka a fejlődésünknek, az elvárt tudásnak és a szebb jövőnknek.

Szeretem a falut, a fái sóhaját, a kerti virágok kinyíló bimbóját.
Bóditó illatuk a völgybe megszorul, úgy látom felettem, a kék ég beborul.
Villámok cikáznak éles menydörgéssel, elered az eső így menekülnöm kell.