Most én jövök

Négy év volt a pokolban,
minden nap egy rohadt harcban.
Mosoly mögé bújt a fájdalom,
de éltem, mert hinned kell – álmodom.


Könnyek között nőttem fel,
de már nem bánt, ha más nevet.
Megtanultam újra élni,
és most jött el, hogy én beszéljek.


Most én jövök, úgyhogy állj félre,
túl sokáig voltam csendben, végre
szabad vagyok, nem kell több bocsánat,
én írom újra a világomat.
Most én jövök, bassza meg a múltat,
széttépem, ha újra visszanyúlna.
Mosolygok, mert tudom már belül:
az erő bennem él, nem kívül.

Volt, hogy szerettem, ki csak játszott,
és én vittem helyette az átkot.
De most már más van, látod,
valaki végre tényleg vigyáz rám ott.


Nem félek már a holnaptól,
a szívem nem kér több kifogástól.
Nem kérek engedélyt a fénytől,
mert eljött az idő – most én jövök!


Most én jövök, úgyhogy állj félre,
túl sokáig voltam csendben, végre
szabad vagyok, nem kell több bocsánat,
én írom újra a világomat.
Most én jövök, bassza meg a múltat,
széttépem, ha újra visszanyúlna.
Mosolygok, mert tudom már belül:
az erő bennem él, nem kívül.


És ha néha még fáj is,
nem hajolok meg a sárig.
Felállok, újra és újra,
mert már nem vagyok ugyanaz, hidd el, fura –
de végre én vagyok a főszereplő!


Most én jövök, hát nézd meg jól,
ahogy a múltam porrá omlik, szól
a dalom, amit magamnak írtam,
a szívem tiszta, nem félek, itt van!
Most én jövök, nem kell több mese,
az életem végre a helyére teszem.
Aki bántott, az már csak emlék –
Most én jövök. És ez elég.